Újabb rangos versenyek várnak Bak-Szabó Norinára

2021, Július 12 - 13:20

Újabb rangos versenyek várnak Bak-Szabó Norinára

Bak-Szabó Norina szép számmal gyűjtötte a ranglistapontokat az elmúlt hetekben, ennek köszönhetően korosztályában immáron a legjobb száz játékos között, aktuálisan a 93. helyen tarják számon Európában. Az U14-es európai ranglistán egyébiránt egyetlen magyar játékos van, aki nála jobb eredménnyel rendelkezik.

A Career Sport Management versenyzője a közelmúltban a Budapest Bajnokságon győzni tudott egyéniben és párosban is, majd Csehországban a csapat Európa-bajnokságon mérettette meg magát.

„Az Eb-n megkaptuk a szlovákokat, akik végül megnyerték a csoportot. Én nyertem egyedül szettet a szlovák lány ellen. A második körben a németek ellen játszottunk, szerintem meg tudtuk volna nyerni, ha én játszottam volna egyéniben. Párosban győztünk, ez önbizalomnövelő volt. A finnek ellen nem játszottam jól, de így is sikerült legyőznünk őket” – tekintett vissza a Prémium Média & Sport Management érdeklődésére Bak-Szabó Norina.

A Swietelsky által is támogatott teniszjátékos célja immáron az, hogy még tovább lépdeljen előre a ranglistán, s reményei szerint a szezon végére be tud kerülni a legjobb ötvenbe.

„Lesz az ősszel egy szuper kategóriás verseny Franciaországban, az ottani sikeres szerepléssel jó lenne a legjobb ötven közé bekerülni. Jövőre már az U16-os korosztályhoz fogok tartozni, de nem lesz érdemes ilyen korosztályos versenyeken indulni, inkább az ITF-et kell megcélozni, ahol lehet pontokat gyűjteni.”

Bak-Szabó Norina az Eb óta egyetlen versenyen sem állt rajthoz, most az edzéseken volt a fókusz, vasárnap azonban ismét útra kel, Ausztriában, Fürstenfeldben fog versenyezni.

„Harmadik kiemelt vagyok, szeretnék ott is minél jobb eredményt elérni. Fürstenfeld után az egyéni Európa-bajnokság következik. Ott egy-két kört szeretnék menni, mindez nagyban függ majd attól, hogy a sorsolás mennyire kedvez nekem.”

Ha minden jól alakul Norina számára, akkor az év végén a tengerentúlon, Miamiban zárhatja az idényt, ahol reményei szerint el tud majd indulni az Orange Bowl, illetve az Eddie Herr tizennégy éven aluli kategóriájában.

„Oda mindenképp el szeretnék menni, de meglehetősen bonyolult a kvalifikáció. Korábban még sosem játszottam Európán kívüli játékossal. Persze, oda is sokan mennek majd Európából, de főleg amerikaiak lesznek. Miaimiban kemény pályán rendezik a meccseket, mi itthon főleg salakon játszunk. Annyira nagy különbség nincs a két borítás között, én amúgy is jobban szeretek kemény pályán játszani, csak nincs rá Magyarországon annyi lehetőség” – folytatta Norina, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy 2018-ban Nagy Adrienn párosban megnyerte az Orange Bowlt. Az immáron 20 esztendős játékos pedig nem sokkal később az Australian Openen junior Grand Slam-győztes lett.