Strongman: Molnár Zsolt ismét nyert, Juhász Péter a dobogóról is lecsúszott

2021, Július 14 - 10:15

Strongman: Molnár Zsolt ismét nyert, Juhász Péter a dobogóról is lecsúszott

A Prémium Liga paksi fordulóját követően Molnár összetettben is átvette a vezetést a címvédőtől. Molnár Zsolt még önmagát is meglepte – kellemesen – azzal, mennyire magabiztos sikert aratott a Prémium Liga 4. fordulójában, Pakson.

„Nem is nagyon jutottak szóhoz” – felelte Molnár Zsolt a kérdésre, mit szóltak riválisai a paksi, Cengey Dénes Kulturális Központban nyújtott teljesítményéhez. A Közép-Európai Erősember-szervezet (CESA) által szervezett Prémium Liga 4. fordulójában 55 ponttal, kilencpontos előny mellett győzött a mezőny korelnöke.

„Egyre jobb formában érzem magam, de még mindig azt mondom, nem vagyok százszázalékos, több kisebb sérülésem is van, volt, és az erőszintem is lehet még jobb – folytatta a verseny értékelését. – A dolog nyitja a koncentráció, és ebben fordulóról fordulóra, hétről hétre érzem az előrelépést. Sebestyén Jani idén kevesebbet versenyez, így több ideje jut arra, hogy amolyan edzőként segítse a felkészülésem, ez a közös munka pedig meglátszik” – árult el egy kulisszatitkot a Prémium Médiának.

Molnár Pakson rögvest megnyerte az első számot – ezúttal egy 13 tonnás elektromos buszt kellett elhúzniuk a versenyzőknek. A csata itt még igen szorosan alakult, csupán 62 század másodperccel bizonyult jobbnak a nagy rivális Juhász Péternél. A második szám a vegyesnyomás volt, itt Losonczi Imre remekelt és nyert, Molnár második, Juhász harmadik lett.

A fordulópontot a háromszor 15 kilogrammos kofferek magasbadobása hozta el: Molnárnak mindössze 9,19 másodperc kellett a feladatsor teljesítéséhez, ezzel nyert, míg Juhász mindössze a 6. helyet csípte meg 21,59 másodperces időeredménnyel. A negyedik versenyszámban, a kerékforgatásban – egy 380 és egy 562kg-os kereket kellett forgatni - Boros Adrián zárt az élen, Losonczi és Juhász követte őt a dobogón – ezúttal Molnár ragadt a középmezőnyben, 5. lett. Viszont jött a bárdtartás, ami hagyományosan jól szokott sikerülni Molnárnak, nem volt ez másként ezúttal sem: az indulók közül a legtovább, 69,91 másodpercig sikerült kitartania a 20 kilós „fegyvert”. Ezzel a zárókör előtt hatpontos előnnyel vezetett a második Losonczi, tízzel a harmadik Boros, és tizeneggyel az óriási meglepetésre mindössze negyedik Juhász előtt.

„Azt éreztem, hogy végig higgadt tudok maradni. Szép türelmesen, szemlélődve vártam a soromra a feladatoknál. Igyekeztem figyelni, ki milyen technikákkal próbálkozik, hol veszítenek esetleg időt. Ezek nagyon hasznos információk és tapasztalatok tudnak lenni verseny közben. Úgy érzem, fejben most én voltam a legerősebb, és ez döntött igazából köztünk” – összegezte a történteket Molnár, aki a zárószámot, a vegyespakolást is megnyerve tette fölényessé a sikerét.

A bölcskei sportember győzelmével az összetett élére ugrott.

„Még három forduló van hátra, s nem titok, szeretném megnyerni az idei sorozatot. Talán most lendületi előnybe kerültem Petivel szemben, de nem hiszem, hogy két egymást követő siker elég lenne ahhoz, hogy megtörjön. Nem fogja feladni, de én sem tervezek visszaesni” – tekintett előre.

A Prémium Liga mezőnye legközelebb augusztus 7-én, Siófokon a Scitec Muscle Beach-en gyűlik majd össze.

STRONGMAN PRÉMIUM LIGA, 4. FORDULÓ (PAKS)
1. Molnár Zsolt 55 pont
2. Losonczi Imre 46 pont
3. Boros Adrián 44 pont
4. Juhász Péter 42 pont
5. Mészáros Dávid 32 pont
6. Borovszky Norbert 28 pont
7. Kovács Ferenc 27 pont
8. Boros Szabolcs 22 pont
9. Locskai József 17 pont
10. Trencsányi Patrik 12 pont

Az összetett élmezőnye (4 forduló után): 1. Molnár (46 pont), 2. Juhász (44), 3. Boros (38), 4. Mészáros (29), 5. Losonczi (28)...