Erősport: a Bordás család nagy napja

2021, Szeptember 22 - 15:04

Erősport: a Bordás család nagy napja

A jászberényi II. BSD Családi és Sportnapon Bordás Dorina a CESA Strongwoman Liga-forduló legjobbja volt – eközben édesapja, Bordás Sándor a sportnap szervezőjeként bizonyított.

„Kiélezett és jó hangulatú verseny volt. Büszke vagyok arra, hogy a végén meg tudtam szerezni a győzelmet” – idézte fel a hétvége eseményeit a Prémium Médiának Bordás Dorina. A jászeberényi sportolónő ezúttal hazai pályán, megannyi ismerős, barát, szurkoló előtt bizonyíthatta rátermettségét. A II. BSD Családi és Sportnap az erősportok megannyi vállfaját felvonultatta – a programban a többi közt a férfi Strongman Liga-döntő, és a Strongwoman Liga idei negyedik állomása is szerepelt. Dorina utóbbiban öt versenyszámban 25 pontot gyűjtve lett aranyérmes – a második helyen pontegyenlőség mellett, de kevesebb részsikerrel Halász-Veres Zsuzsa zárt, míg a harmadik a 17 pontot szerző Csatlós Klaudia lett.

„A kamionhúzás a kedvenc számom, de ezúttal nem sikerült jól. Nemcsak nekem, hanem az egész mezőnynek. Változtatni is kellett a szakaszon, mert pont egy kisebb gödörben állt a kamion, így a többség kimozdítani sem bírta – mesélte a sportnap talán legnagyobb őt ért bosszúságáról a győztes. – Majdnem, hogy azok a számok mentek a legjobban, amitől előzetesen féltem. A traktorgumifelhúzásban például egy perc alatt harminc ismétlésig jutottam, ez is kellett a győzelemhez. A szám végére úgy kimerültem, a lábaim nem bírtak megtartani. Kérdezgették, hogy jól vagyok-e. Jól voltam, de tényleg mindent kiadtam magamból a győzelemért. Izomlázam volt még kedd reggel is.”

Dorinának a szurkolók támogatása is segített abban, hogy ilyen szinten feszegethesse határait. „Szép számban kijöttek nézők, a hangulat nagyon jó volt. Az egész verseny alatt sokat segített, és az is, hogy bár a lányokkal alig-alig ismertük egymást, szurkoltunk a másiknak.”

„Nem volt kérdés, hogyha adódott egy lehetőség a CESA sorozatait Jászberénybe hozni, akkor vállaljuk a házigazda szerepét” – vette át a szót a büszke édesapa, és a családi sportnap szervezője, Bordás Sándor, aki elégedetten értékelt a versenyek után.

„Azt gondolom a pandémia erősen negatívan befolyásolta a versenysportokat, főleg az amatőr versenysportokat. Így a 20 körüli induló jelen helyzetben jónak mondható. Örömmel láttam, hogy a női versenyzők komoly edzői háttérrel jöttek, szakmailag jól felkészült, erős hölgyek mérték össze erejüket.”

Úgy érzem, hogy jól sikerült a felkészülés. Se az edzőre se pedig az én munkámra nem lehet fogni. Talán lehet, hogy a fejem már nem ott járt és 200 méteren már nagyon picin múlik minden.

Bordás Sándor hozzátette, bízik abban, hogy a BSD Családi és Sportnap jó hírverése volt az erősportoknak, és többen merítenek majd bátorságot, ihletet a látottakból „Tovább szeretnénk népszerűsíteni a sportot általában, de kifejezetten az erősportokat, teret adni a nőies alkatú hölgyeknek is, hogy higgyék el, számukra is létezik biztonságos és hatékony edzésforma. Így lehetőséget szeretnénk majd biztosítani a nagyközönség számára, hogy kipróbálják a versenyszámokat – természetesen kisebb súlyokkal.”

S hogy jövőre is nekivágnának-e egy hasonló sportnap megszervezésének?

„Rajtunk nem fog múlni. A jövőben szeretnénk sportegyesületként folytatni a tevékenységünket a BSD GYM-ben, tervezzük egy szervezethez való csatlakozást, ezzel kapcsolatban már megkezdődtek a tárgyalások a CESA-val. Egyúttal szeretnénk hamarosan akár egy világversenyt is rendezni Jászberényben” – tekintett előre a célokat illetően Bordás Sándor.