Superfight Series Hungary 7: „A szintemnek megfelelő kihívás” – szerb ellenfél vár Kiss Balázsra

2021, Június 2 - 07:15

Superfight Series Hungary 7: „A szintemnek megfelelő kihívás” – szerb ellenfél vár Kiss Balázsra

Az elmúlt öt évben nem volt a mostanihoz hasonló kihagyása, ugyanakkor nem aggódik a „ringrozsda” miatt Kiss Balázs, a Perfect Fight Club nehézsúlyú bajnoka. A sportolóra a szerbek kiválósága, Milos Cvjeticsanin vár majd a Superfight Series Hungary hetedik gáláján. Kiss kemény adok-kapokra számít, de úgy érzi, minden technikai tudása megvan ahhoz, hogy úrrá legyen a szerb képviselte nyers erőn a ringben.

„Kicsit nehezen indult a felkészülés, sok volt a súly, amit le kellett adnom, de most már jól állunk. Hosszú ideje nem léptem ringbe, de nem arról van szó, hogy leálltunk volna, vagy elengedtem volna magam. Egyszerűen az étkezést nem vettük annyira szigorúan, ennek pedig az állandó edzéssel karöltve egy olyan plusz izomtömeg lett az eredménye, ami a súlycsoportomhoz már sok volt. Az első napok-hetek nehezen teltek, de aztán szépen beindult a fogyás, mostanra pedig az erőm is visszatért, megfelelő állapotban vagyok” – mesélte a felkészülésről Kiss Balázs a Prémium Médiának.

A Perfecht Fight Club nehézsúlyban – 90 kilóban – induló K1-ezőjére a szerbek profi bajnoka (WAKO), Milos Cvjeticsanin vár majd a június 12-ei gálán. „Már az első héten pontosan tudtuk, hogy technikailag és taktikailag mire kell készülni. Úgy érzem, minden rendben lesz. Megnéztük az ellenfelem jónéhány meccsét. Vonalban előrefelé nagyon jól mozog, nem csinál nagy trükköket, de kemény, melós küzdelemre képes, forduló rúgásokkal, egyszerűbb, de nagy erejű kombinációkkal. Nincs másodszándék a bunyójában. Viszont a védekezése nem a legkifinomultabb. Oldalra ritkán mozog el, nincsenek lefordulásai. Ennek ellenére bírja az ütést, nem annak az ellenfélnek tűnik, aki megrettenne attól, hogy beleálljon egy kemény adok-kapokba.”

Kiss Balázs úgy érzi, szerb ellenfele megfelelő „lépcsőfokot” jelent a karrierjében. „Olyan meccs lesz, ahová kell a nyers erő, de a technikai tudás dönthet. A szintemnek megfelelő ellenfélnek ígérkezik, aki kihívást jelent, de egyáltalán nem verhetetlen. Kemény meló lesz, de minden erőmmel azon vagyok, hogy meg tudjam állítani a nyerőszériájában.”

A Superfight Series Hungary nehézsúlyú bajnoka reméli, egy júniusi győzelemmel új lendületet vehet számára a 2021-es esztendő – ebben az évben a pandémia miatt eddig még egyszer sem léphetett ringbe.

„Reméljük, hogy lassan, de biztosan éledezik a sportág. Jó lenne kicsit sűríteni ezen az idényen, mert eddig még sajnos nincs tele a naptárunk és a múlt év sem volt túl sűrű. Nagyon jó lenne, ha az év második felében másfél-két havonta vállalhatnék meccseket. Nyitnak az országok, nyitnak a helyek, reménykedek a legjobbakban. A koronavírus előtt volt jónéhány jó ötlet, tárgyalás, bízom abban, hogy nem merültek teljesen feledésbe.”

Hozzátette, az elmúlt öt évben nem volt ilyen hosszú kihagyása, s előtte is csak sérülés miatt fordult elő vele hasonló...

„Sokak számára kihívás volt, hogy egyáltalán a sportágban maradjanak. Ott lebegett a kérdés, hogy hogyan lesz tovább. Nemigen volt mire edzeni, az edzéslehetőségek is korlátozottak voltak. Többen választás elé kerültek, a munkájukra kellett fókuszáljanak, így, hogy nem voltak gálák, nem voltak pénzdíjak, szponzorok. De azt mondom, aki ezt a fél évet átvészelte, az már nem is fogja feladni, és még elszántabb lesz, amikor újra ringbe léphet. Nem volt egyszerű időszak magánemberként és sportolóként sem” – összegezte az elmúlt hónapok kihívásait Kiss Balázs.